24. rész - All in all

Sziasztok :) 

Kicsit késve, de meghoztam az új részt, a késés részleteibe most nem is mennék bele, mert igazából nem is az a lényeg, hanem, hogy végre itt van. Az utolsó rész... amit már mindenki annyira várt :)Még így utoljára megragadva az alkalmat köszönöm mindenkinek a lehetőséget, a kommentet, a támogatást. Szeretlek titeket, nagyon sokat jelentett.. :)

Jenna: Írtál nekem üzenetet, visszakérdeztem, de választ azóta se kaptam.. Nézd meg :)

Többiek: Várom a One Shot kéréseiteket ;) Bombázzatok a levelekkel

Kendall szemszöge
-És ha nem? És ha hívom a rendőrséger? - néztem rá szánalmasan.
-Nem hívod drágám, mert akkor kapsz egy golyót a lábadba. - "mosolygott".
-Úgysem mered. - vettem elő a telefonom és kinevettem, majd tárcsázni kezdtem, mire felemelte a pisztolyt és tényleg meghúzta a ravaszt.
Egy pillanat alatt minden elsötétedett, nem értettem semmit, és elvesztve az egyensúlyom a földre rogytam.
Millie szemszöge
-Neee! KENDALL! - rogytam le a fiú mellé, és szorosan magamhoz öleltem,  a kezéből kiesett telefon hangodat koppant a padlón, de még mindig tárcsázott, a készüléket csak odadobtam Jamesenak, aki mindent értett.
-Bazdmeg, H. Ez mi a szarért volt jó? - lépett közelebb Carlos a lányhoz, aki még mindig a pisztolyt tartotta.
-Mostmár értitek, hogy velem nem lehet packázni? ÉRTITEK? - üvöltött Vanessa.
Szememet összeszorítottam és a maradék könnyeket is kipréseltem, majd Kendall fejét óvatosan a földre raktam és felkeltem.
-Na idefigyelj, H. Kurvára nem félek tőled, hidd el engem nem érdekel, ha megölsz, tedd meg... ÉRTED? NYUGODTAN TEDD MEG. DE ŐKET... HAGYD... BÉKÉN. - kiabáltam a könnyeimet visszanyeldesve.
-Nem drágám, Kendall az enyém lesz.
-MOST ERESZTETTÉL BELE EGY GOLYÓT TE IDIÓTA... - csapkodtam az ajtófélfát. - Menj az utamból, komolyan mondom menj innen, mert ha nem akkor Kendall elvérzik, érted? MEGHALHAT...
-Kendall nem fog meghalni... Nyugodj meg vigyázunk rá. Itt jó helyen van. - mosolygott H.
-Oké H... Ne bassz fel, menj innen... - léptem közelebb, mire a mellkasomhoz szorította a fegyvert, James pedig utánam ugrott. 
-Millie, ne tedd.. senkinek nem lesz jó. - fogta meg a karomat, mire ránéztem.
-James, ne... kérlek ne, egyedül keveredtem bele ebbe, egyedül is vetek véget mindennek.
-Millie, Millie, drágaságom, nem nézel ki így is elég szörnyen? Kérsz még egy golyót is? - kérdezte H, majd bebiztosította a pisztolyt.
-Igen, Vanessa drága.. kérlek. Egyszer, s mindenkorra vessünk véget ennek az egésznek. - éreztem, ahogy könnyeim megindulnak, James pedig egy percre se engedte el a karomat, H a ravaszra helyezte vaskos ujját és mosolyogva, elégedett fejjel, lassan húzta meg azt. James egy határozott mozdulattal a földre rántott, így a golyó a hátsó falat találta el.
-James ne.. kérlek.. - néztem rá kérlelő tekintettel. - Én se akarom, hogy így legyen, de nincs más választásom, értsd ezt meg.
Körbenéztem, Adam és Carlos épp Kendall vérző sebét kötötték el egy övvel, Logan szorosan ölelte Sammyt, aki szintén könnyeivel küzdve, reszketve simult hozzá. James pedig engem mentett ki. Újra H elé álltam.
-Itt vagyok, mostmár senki nem fog megakadályozni, tedd meg.. újra.. bátran. H nem volt rest, bebiztosított és lőtt, viszont csak egy apró kattanás jelezte, hogy a tár kifogyott, bátran közelebb mentem Hhoz és endorfin löketet kapva mindattól, ami történt, apró mozdulattal hátra löktem a bejáratból. Nagy meglepetésemtől, H nem esett el... Persze, hogy felejthettem el, hisz ő eszik, nem olyan gyenge, mint mi. Csak egy lépést lépett hátra.. Nem sokkal később, sziréna hangját hallottuk, mi? Rendőrség? Ez... hogy kerül ide, hogy lehet? 
-A kurva életbe.. - fordult meg H, nyilván ő is észrevette. - Ki a fene hívta ide a zsarukat? Pucolás.. JASON A KOCSIT. - üvöltött H felfelé futva a lépcsőn.
Kendall szemszöge
Borzasztó rémálmom volt, Milliet elrabolták... Lassan nyitottam fel a szemeimet. Körülöttem sötét volt. Az arcomon a fájdalom alább hagyott majd elmúlt. Hmm..most az oldalam fáj. Rohadtul fáj.
-Csak ne csukd be a szemed még egyszer, kérlek. - egy kéz tapogatta az arcom. Felismertem az érintését.
-Mil..lie? - kérdeztem csukladozó hangomon. Már egyértelműen tudtam hogy ő az.
-Igen szívem, itt vagyok, kérlek tarts ki, nem soká itt vannak a mentők is. -tovább simogatott.
-Ha meghalok.. Millie, ha véletlen meghalnék, tudod kell, hogy nagyon szeretlek. És...- kezdtem el, de egy nagy köhögőroham futott át rajram, a tüdőm pedig összeszorult.. Már olyan kicsinek éreztem,mint egy labda.
-Ne beszélj édesem. Én is szeretlek, jobban, mint gondolnád. - motyogta.
Könny cseppek szöktek ki a szememből ,mert hihetetlenül fájt az oldalam. Lenéztem és megláttam,hogy körülöttem minden csupa vér. Millie keze is véres... Várjunk, ez az egész lehet, hogy nem is álom volt?!
-Nem bírom! - öklendeztem és szemeim lecsukódtak. Még pár percig éreztem,hogy rázogatnak,de aztán megszűnt a világ körülöttem. 
Millie szemszöge
James, Carlos és Jake a rendőrséggel maradtak a helyszínen. Én Adammal és Bennel együtt a kórházba mentem, Logan pedig Sammy lelki világát ápolta.
Négy óra hossza.. Ennyi ideje ülünk a váróban, csendben a falat bámulva, ennyi ideje van Kendall a műtőben, akárki kijön azt hajtogatja, hogy "Mi mindent megteszünk, de egyelőre semmi biztosat nem mondhatunk a barátja egészségi állapotáról." Adam szemeit már mélyen csukogatta, de nem akart elaludni, nem akart itt hagyni engem egyedül. Nagyon hálás voltam neki, bár azon se csodálkoznék, ha elaludna, elvégre hajnal van, hajnali három. Az arcom pirosan ég, a kezem a vértől piroslik, tiszta piszok vagyok mindenfelé.
-Legalább igyál egy kávét, hozok neked. - mondta Adam, mire megráztam a fejem. - Akkor legalább mosakodj meg.
-Mi lesz, ha addig kihozzák?
-Millie, nem hiszem, hogy ennyi idő alatt végeznének. Nagyon sok vért vesztett, H csodálatosan célozott, nem a lábába ment a golyó, hanem az oldalába.. Kérlek, mosakodj meg. - fogta meg a kezem. - Egyébként nem rég beszéltem Carlosékkal, végeztek a rendőrörsön, nem soká bejönnek, James megmosdik és ő is jön. Látod.. mosdj meg te is.
Lassan felálltam és a mosdó felé indultam, a folyosón végigmenve nappal biztosan sok pár szem rám szegeződött volna, de hajnalban a kutya se jár erre felé. Gyorsan megmostam a kezem, az arcom, és már egész emberien néztem ki. Csak az étlenség az alváshiány és a sápasztó sárgaság látszott meg rajtam. Csodás, tényleg.. Nem sokkal később vissza lépdeltem és leültem a várószékre. A következő egy órában a fiúk is megérkeztek, mármint Carlos, Logan, Sammy, Jake és James. Mindenki itt volt, aki a történetben érintettnek számított. Egy időn belül egy orvos "Mr. Fritz." nyitotta ki a műtő ajtaját.
-Millie Taylor itt van? - kérdezte. A fiúk értetlenül néztek. Én gyorsan felálltam. - Én vagyok az. Kendall ?-vágtam a szavába.
-Mr. Schmidt... nos igen,  most hozták ki a műtőből. Meg tudták menteni, viszont az állapota nem stabil. - mondta szomorúan.
-Bemehetek uram? - majdnem újra elsírtam magam.
-De ne maradjon sokáig, kérem, fontos számára a pihenés.-  Az orvos bólintott
Berontottam. Megláttam a szőke fejet a párnák között. Arca nagyon fehér volt. Erősen szorítottam meg a kezét, majd sírva magamhoz öleltem.
-Oh Édesem! Könyörgöm, ne tedd ezt velem. Nem veszíthetlek el.. érted, belehalnék? - egy apró mozdulattal a mellkasára hajtottam fejem. Teste hideg volt és fertőtlenítő szertől bűzlött, a szokásos kórházi ruhába gyömöszölték. Néma percek teltek el, amiket én óráknak éreztem. Halk kopogtatás vert fel, már majdnem elaludtam a kellemes érzéstől, amit újra éreztem körülötte. Felkaptam fejem és hirtelen letöröltem a könnyeimet. Adam és a többiek léptek be az ajtón, Ben úgy érezte inkább odakint vár. Leültek a szomszédos ágyra. Nem szólaltak meg.Nem is kellett, értettem őket anélkül is. Mindenki nagyon sajnálta a történteket, ez természetes volt, úgy érzem.
-Megmentett.. - néztem rájuk - nekem kéne ott lennem.. - és újra patakokban folytak a könnyeim.
-Meg fog gyógyulni Millie, Kendall erős fiú. - állt meg James mögöttem és a vállamra tette kezét.
Logan szemszöge
Nagyon rossz volt, el nem tudom mondani, egyikünk se tudta azt a fájdalmat kifejezni, amit belül érzett. Inkább mindenki csenden maradt. Kendallt így látni nagyon rossz érzés volt. Millie egy idő után már nem sírt, csak csendben szorongatta a fiú kezeit. Tovább néztük falfehér barátomat, tudtuk, hogy mennünk kéne... már rég el kellett volna mennünk, de egyikünk lába se mozdult. Az orvos jelent meg az ajtóban. Közel lépett Kendallhoz és néha megvakarta az állát, felhúzta a szemöldökét, többet nem lehetett leolvasni az arcáról.
-Nem soká ébredezni kezd. - mondta, miután valamit beírt a kórlapra. Még maradhatnak egy darabig, tekintettel arra, mivel hajnal van és a látogatási időnek rég vége. Az életfolyamatai érezhetően nem lassultak le, szívverése egyelőre normális és az agyi működése is rendben van, de nem tudok még megmondani mindent, azt csak a kontroll vizsgálatok után lehetségese. - darálta el majd ki is viharzott.
-Hallod, Millie ez csodálatos. - simogattam meg a hátát. A lány savanyúan rám mosolygott és egy puszit nyomott Kendall homlokára. Carlos és Jake kávéért futottak nekünk, már mindenki az elalvás szélén állt. Már vagy fél óra telt el, de Kdog meg se moccant, semmi, egy szorítás sem, Millie lassan elszenderedett a mellkasán, Adam kiment Bent tájékoztatni az újabb fejleményekről, Sammy rám hajtva fejét szintén aludni kezdett, lassan én is álomba szenderedtem. Jake a telefonját nyomkodta és kávét szürcsölgetett.
Millie szemszöge
Már régóta ültem az ágya mellett, a kezét szorongatva, de semmi, egyszerűen nem ébredt fel, még a szemét se nyitogatta, a légzése sem gyorsult fel, senkinek nem kívánom azt az érzést, amit akkor átéltem. Minden az én hibám.. hogy lehettem ennyire naiv?
Az orvos fél óránként bejárt, alaposan végezte munkáját.
-Doktor úr, most... kómában van? - kérdeztem halkan.
-Nem, ne aggódjon! Csak alszik! Nagyon kimerült és a műtéthez használt altató nagyon erős volt. Elképzelhető, hogy még nagyon sokáig alszik, de jó ha pihen, akkor jó hatást gyakorol a szervezetére.
-Akkor stabil az állapota?
-Úgy gondoljuk, hogy igen, túl van az életveszélyen. - mosolyodott el. Örömömben felálltam és megöleltem az orvost, nem tudta mit tegyen, nagyon meglepte, meg is értem. Félénken megsimította a hátam. -Ha beszélnek hozzá, lehet hogy hamarabb felébred. - bólintottam és elengedtem a dokit.Visszaültem mellé és elhatároztam, hogy kiöntöm a lelkem.
-Akkor mi most kimegyünk. - jelentette ki Jake és felrángatta Carlost, aki a vállán aludt. Carlos megrázta a fejét és kérdően nézett.
-Felébredt? 
-Nem, de menjünk ki... Millie beszélgetni akar, jobb ha egyedül hagyjuk.
Mikor mindenki kiment Adam megszorította a vállam és egy bátorító mosoly követte, majd ő is kilépett az ajtón.
-Kendall... - nyeldestem a könnyeimet, nem tudom képes vagyok e még s sírásra.. - Nem kerülgetem a forró kását.. Belevágok! Tudod Kendizzle én sosem tudnálak elengedni. Nem lennék rá képes, soha, úgy érzem nélküled az életem nem lenne a megszokott. Te hoztad az eddigi legnagyobb változást és én nem tudom feldolgozni, hogy itt fekszel, ilyen magatehetetlenül. Egy darab belőled tartja össze a testem és mióta itt fekszel úgy érzem.. széthullóban vagyok. Annyi minden szépet adtál nekem! Sosem tudom majd elégszer megköszönni!...Tegnap éjjel megmentetted az életemet. Ha miattam haltál volna meg azt sosem bocsátom meg magamnak. Akkor egyértelműen megyek utánad, nem is tudom mi a francnak beszélek ennyit. Az a fontos,hogy nagyon szeretlek, örökké szeretlek majd amíg világ a világ! Szeretlek Kendall...
-Hidd, el én mindennél jobban szeretlek! - annyira elhomályosította látóköröm a beszédem közben a szemembe gyűlt könny, hogy észre sem vettem amikor végre rám emelte gyönyörű szemeit. Szorosan megöleltem.
-Komolyan gondoltad? - suttogta a fülembe.
-A legkomolyabban. - nyöszörögtem. Kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezte halkan.
-Ezt inkább én kérdezhetném... - nevettem fel. Kendall letörölt az arcomról egy könnycseppet. Szeme ajkaimra csúszott. Megértettem és közelebb hajoltam hozzá. Érzelmes és szenvedélyes csókot váltottunk. Saját és az Ő könnyeinek keverékét éreztem. Sírtunk...Mindketten sírtunk, megértettük, hogy az élet nehéz, egymás nélkül nem lenne egyszerű léteznünk.
-Annyira hiányoztál. - húzott magához.
-Tudom édesem. - mosolyodtam el és beletúrtam selymes szőke hajába. Újra megcsókolt. Olyan hihetetlenül hiányzott már. A srácok őrjöngve törtek be a kórterembe. Carlos ugrálva énekelt, Adam vigyorgott, Logan és Sammy megölelték egymást. Ebben a percben voltam életemben a legboldogabb...
Később kiderült, hogy Sammy és Logan egymásra találtak, végre kiheverte mindenki a H időszakot, szinte Sammyvel már a fiúknál laktunk, én Kendallt ápolgattam, napról napra jobban lett, javult az állapota, ő meg Logannal volt, vagy épp mikor kivel haverkodott.. A lényeg a lényeg, mindenki jól van, az életem újra a rendes kerékvágásban és többet lógunk együtt, mint valaha. 

23. rész - Ohh Istenem...

Halihóó! :)

Hoztam nektek részt... SZERDÁÁN :D Háláljátok meg sok kommenttel :))

Most egy kicsit hosszabb lesz a felvezető, mint szokott ezért elnézést kérek előre is, bár tény, hogy ezt csak kevesen olvassátok. Köszönöm mindenkinek, aki kommentelt, tényleg nagyon kedvesek vagytok és ez nagyon jó érzéssel tölt fel. :) Írtátok, hogy ne hagyjam abba a blogolást. Az előző rész kommentjeinél utaltam már rá, hogy akinek van valami jó ötlete.. akár blogra akár one shotra bátran küldje el nekem nagyon szívesen megírom, ha ő nem szeretné.(e-mail:  millie.taylor07@gmail.com) Suli miatt inkább one shotokat írok majd magamtól, ha befejezem a blogot. Arra is írhattok, ha például szeretnétek magatokat látni egy rövidke történetben, csak írjátok le a neveteket, korotokat esetleg egy rövid jellemzést magatokról, ja és hogy melyik fiú legyen a másik főszereplő, plusz ha van a különleges igényeteket. :) Egyszóval sokmindenre nyitott vagyok, csak árasszatok el e-mailokkal. Amint írtok, hétvégén már szerintem kinn is lesz a viszonylag rövid történet ;)
Üzenetre fel, és várom a kéréseiteket ;)

Kendall szemszöge

Hátrálva hirtelen összeütköztem valakivel, mire nagyot nyeltem és csukott szemmel lassan megfordultam… Nagy örömömre, akibe beleütköztem az nem más volt, mint Logan Carlos és nagy meglepetésemre Sammy.

-De jó, hogy végre itt vagytok! – öleltem meg hirtelen felindulásból őket.

-Mi is örülünk. De mesélj, van már valami?

-Millie és James nem tudjuk, hol van, viszont én valószínűleg találkoztam az elrablójukkal és ki kellett ugranom az ablakon. A karom valószínűleg nem a legjobb állapotban van, mert kurvára fáj. Na de ez mindegy. Ha minden igaz Jake és Adam még mindig kutatnak, valami nyom után… Vaaagy épp most jönnek ki az ajtón. – böktem feléjük.

-Mindenki egyben? – futottak oda.

-Hát, körülbelül. Mi van a zsákban? – néztem a Jake ehátán lévő dologra, mire levette és hozzámdobta, hogy nézzem meg, én pedig erősen felszisszentem.

-Mi bajod? – nézett érdeklődve Adam.

-A karom, de semmiség. – legyintettem és belenéztem a zsákba.

-Nincs olyan, hogy semmi. – vette el Adam a zsákot és kirántott belőle valami rongyot, majd hozzámlépett és körbekötötte a karomon, hogy tartsa, mire egy bólintással köszöntem meg.

-Merre induljunk? – szállt bele a beszélgetésbe Logan.

-Nem tudom, nekem már nincs ötletem, szétnéztünk már mindenhol, minden szoba, szöglet, zug, kicsi helységek. – adtam tudtára eddigi kutatásunk „eredményét”.

-Értem… - gondolkozott el. – És idekint mi a helyzet?

-Szinte semmi, nem láttam sehol egy ajtót egy „titkos helyet”, semmit.

-Akkor jobb lesz, ha körülnézünk. – adta az utasítást. – Adam, Jake és Carlos, ti menjetek balra, és ha találtok valamit sms, hívás bármi. Mi meg.. – nézett rám és Sammyre – jobbra keresünk valamit… szószerint bármi fontos lehet. Gyerünk. – tapsolt kettőt, mire mindenki elindult a maga útjára.

Millie szemszöge

Összekötve… Nem elég, hogy éhesek, fáradtak, szomjasak vagyunk és fázunk, nem még kötözzék össze a kezünket, hogy lehetőleg ne tudjunk semmit csinálni, mondjuk nem mintha eddig olyan sok mindent tudtunk volna, de legalább nem éreztük úgy magunkat, mint valami szánalmas állatkerti állat. Egyszerűen felfoghatatlanul csodálatosan éreztem magam, sajnálva néztem Jamesra, aki elnevette magát.

-Mi van? – kérdezte.

-Mi lenne? Miattam kikötöztek megvertek, nem etetnek és a halál szélén járunk, szerinted mi lenne? James.. én őszintén mondom, hogy nagyon sajnálom, ami történt. Ha tudom, hogy ez lesz..

-Akkor se tudtál volna tenni semmit te bolond. Szerinted, ha tudod, hogy ez van, akkor bezárkózol a szobádba két kiló kenyérrel és ki se jössz soha többet, vagy mi? Millie… értsd meg, ez H hibája, pszichopata barom. Nem tehetsz ellene semmit. – szótagolta el.

Logan  szemszöge

A gaz mindenhol az egekig nőtt, semmit nem láttunk. Lépkedtünk csak a látatlanba, de sehol egy ajtó, sehol egy kapu, de még csak egy rést sem láttunk. Teljesen izgalmas a sötétben, a paréban, zseblámpával a szádban rohangálni, úgy hogy a barátaidat keresed, tényleg. Na jó ez nem volt a bakancslistámon.

-Hé. – bökött oldalba Kendall. – Az ott mi? – mutatott egy pajta felé.

-Nem tudom, nézzünk be. – indultam el felé, mire követett.

Az ajtót kinyitva nem meglepő, rohadt nagy piszok tárult elénk, mintha 60 éve valaki mészárlást hatott volna itt végre és azóta nem volt nyitva a hely, borzasztó szag terjengett a levegőben. Mindenhol köpőlegyek, fatuskók és pókhálók zárták az utunkat.

-Fúj. – lépett be Kendall köhögve mögöttem.

-Hát ez nagyon… fúj. – értettem egyet vele.

-Menjünk innen, megfulladok. – tette hozzá, én pedig egyetértően bólintottam.

-Te ez nem a te telfonod volt? – löktem meg, hogy figyeljen, mire fél kézzel kiszerencsétlenkedte a tárgyat a zsebéből és konstatálta, hogy smst kapott.

-Adam, Jake…. Millie, James. – dadogott, mire Sammy kikapta a kezéből a telefont és olvasta.

-A déli részen találtak egy pincét, menjünk oda, nem tudják széttörni a zárat.

-Akkor mégis mire várunk még? – ragadtam meg Kendallt és elkezdtem magam után rángatni.

Jake már a homokbuckán kívül várt minket, és vezetett oda a talált átjáróhoz. Amint odaértünk, a nagy ajtót kezdtük el rángatni mindannyian, de beragadt, az ajtó csúszott és még zárva is volt. Röpke négy-öt perces rángatás után végre bejutottunk. Az már csak részletkérdés, hogy Carlos és Adam egymás hátára estek be, de benn voltunk.

James szemszöge.

Millievel épp azt tárgyaltuk, hogy ki miért a hibás, mikor H berontott hozzánk, mérgesen és idegesen. Egyátalán nem értettük mi baja lehet.

-Na mi van egy nap miért látogatsz ilyen sokszor? – néztem rá értetlenül.

-Az az idióta haverotok eljött értetek, de mondtam neki, hogy egy napon úgyis az enyém lesz ne ellenkezzen. – nevetett ördögien, Millie arcára aggodalom ült ki. – Na drágáim, ha befogjátok az édes kicsi szátokat talán soha nem találnak rátok. JASON!

-Ne üvöltsél már a fülünkbe… komolyan te nagyon hülye lehetsz, ha azt hiszed, mindent következmény nélkül megúszhatsz. – rivallt rá Millie.

-Édeském, te maradjál csak csendben. Megszerzek mindent, amit akarok, ha végre Kendall is belátja, hogy az enyém, minket egymásnak akar a sors, akkor végre elengedlek titeket.

-Kösz bazdmeg, tényleg. – mosolyogtam rá „kedvesen.” – Csak abba nem gondoltál bele, hogy nem téged szeret, pláne hogy azt se tudjuk ki vagy, hanem Milliet.

-Tudni akarod? Tényleg ennyire érdekel, ki vagyok?

-Igen, érdekel, mert nem tudom ki lehet ennyire idióta. – kiabáltam magamon kívül.

Jason leért, és konkrétan rábaszta a szánkra a ragasztót, megszólalni nem tudtunk, ja.. hogy így értette H hogy ne beszéljünk, oké értek mindent, azt hiszem.

-Na nézzétek ki vagyok… csak nézzétek, úgyse beszéltek már, miért ne mutatnám meg. – röhögött H és lassan levette a maszkot a fejéről.

A hirtelen felismerés arcon csapott, persze.. hogy erre miért nem gondoltam? Annyira egyértelmű volt. Milliere néztem, mikor kimentek az elrablóink. Szemében aggodalom ült. Csak halkan bólintottam, egyrészt amúgy se nagyon tudtunk megszólalni, másrészt nincs mit mondanom.

Egy ideig csak merengtünk a csendben, mikor valaki a kaput kezdte rángatni. Ösztönösen a pince leghátsó zugába húzódtunk, majd néhány erőteljes rángatás után Carlosék esetek be szó szerint az ajtón.

Kendall szemszöge.

-Úristen Millie. – öleltem át végre barátnőmet, majd Jamest is. Szörnyen néztek ki, komolyan, még egyiket se láttam ennyire leharcolva, véresen és… egyszerűen rájuk nézni is fájt. Adam óvatosan leszedte Millie szájáról a szalagot, míg Sammy Jamest vette kezelésbe, én és Logan pedig a köteleket daraboltuk el.

-Kendall. – ugrott Millie a nyakamba a maradék erejével.

Nem sok időnk volt örülni egymásnak, mert egy-két másodperc múltával a nagykapun valaki belépett.

-Vanessa? – szólalt meg Logan először.

-Reméltem téged már nem kell látnom. JASON! – üvöltött.

-Nem, Vanessa, most mi játszunk, te már három napja szórakozol velünk. Nem vagyunk a csicskáid. – indult el James H… vagyis Vanessa felé, mire előrántott egy pisztolyt.

-Biztos? - húzta gúnyos mosolyra a száját.

-Jól van Vanessa.. azt most tedd le. – néztem komolyan, majd szorosan magamhoz fogtam Milliet. – Komolyan mondtam, Vanessa. Tedd le azt.

-Mert mit csinálsz? Idejössz és azzal az egy maradék kezeddel elveszed? Ne nevettess… JASON HOL VAGY MÁR? – kiabált még egyszer.

-Vanessa mondd meg mit akarsz? – nézett rá Logan sajnálkozva. –Először kikészítesz engem, utána őket, és most? Mi jön most?

-Most Kendall szépen az enyém lesz, ti meg szabadon távozhattok.

-És ha nem? És ha hívom a rendőrséget? – néztem rá szánalmasan.

-Nem hívod drágám, mert akkor kapsz egy golyót a lábadba. – „mosolygott”.

-Úgysem mered. – vettem elő a telefonom és kinevettem, majd tárcsázni kezdtem, mire felemelte a pisztolyt és tényleg meghúzta a ravaszt.

 

22. rész - Átvezető

Sziasztok!

Megjött az új rész :) Kommenteljetek csak ha tetszik, ha nem írjátok le miért. Csak bátran.. Szólásszabadság van :D Már hál Istennek jobban vagyok szóval időben tudtam hozni az új részt :) Olvasgassatok.. köszönöm :)  Nem tervezek már csak max 2-3 részt :) Szóval húzzatok bele a kommentelésbe :P

 

Kendall szemszöge

Mindent benőtt a gaz, akármerre nézek, nem látok szinte semmit. A magas fű mögül viszont egy tető látszik ki. A ház felé rohanunk és félve kinyitom az ajtót, ami nyikorogva enged nekem. Most úgy érzem magam, mint valami ősi horror filmben, ráadásul épp sötétedik is. Ezen nincs mit titkolni, be vagyok szarva. A házba belépve egy nagy előszobával találjuk szembe magunkat, majd a lépcső nyikorog.

-Oda… be… siess. – magyarázom suttogva. – Valaki jön.

Egy szekrényben bújkálunk, aminek egy apró lyuka van, nem sokat lehet látni innen.

-Menjél csinálj velük valamit, tőlem ki is nyírhatod, az se érdekel, legalább nem áll az utamban. – nevetett egy nő. Olyan ismerős, de a fejét sajnos nem láttam, akárhogy mocorgok, smmit nem látok, csak Adam szól rám, hogy nee dörgöljem a seggem hozzá. A férfi, akinek az utasításokat adta elindul az ajtó felé másik társával. Úristen jókora darabok, ide nem leszünk elegek hárman.

„Öt percen belül legyetek a Washington Square 455-nél. Fontos, Jamesékről van szó, siessetek.” – küldtem el az smst Logannak. Csak remélni tudom, hogy időben megnézik. A levegő fogyott és már kezdtük nagyon rosszul érezni magunkat a szűk szekrényben, mikor a nő végre kiment, és szabad utat kaptunk.

-Most merre? – nézett riadtan Jake.

-Emeletre, hátha megtudunk valmit róluk. – indult el Adam.

-Hívtam erősítést. – tettem hozzá megjegyzésként.

-Láttuk te IQ zseni két centire lihegtél a fejemtől. – „röhögött” Adam. – De amúgy jól tetted, kösz.

Csak bólintottam, a lépcsők nagy zajt adtak mikor lépkedtünk, talán ez valami régi elhagyatott várszerű építmény. Mindenhol kőfalak, korhadt bútorok, minden fából készült tárgy nyikorog, a vasajtó akkora, hogy megmozdítani is nehéz. De akkor… az emeleten kell lenni valami féle hálószobának, ott biztos találunk valamit. Olyan nincs, hogy sehol ne legyen semmi.

Felérve két helyre mehettünk csupán, volt egy szoba jobbra és balra is.

-Jake, Adam ti mentek jobbra, én megnézem a bal oldalit. – adtam ki az utasítást, mire bólintottak. – Vigyázzatok!

Félve léptem be, de a látvány, ami fogadott nem lepett meg, egy tükör a falon, ugyanúgy kőfal természetesen. Egy fátyolos franciaágy és egy írósztal. Csupán ennyi dolog volt a szobában. Ja meg persze egy ablak, mert a világítást máshogy nem tudták megoldani. Az íróasztalhoz léptem, a fiókokat húzogattam ki szépen, sorban. Egy notesz, igen ez talán segíthet. Kezembe vettem a bőrkötésű kis könyvet és kinyitottam. Nagyon hunyorognom kellett, hogy lássak valamit, az este rohamosan közeledett és egyre sötétebb volt. Hirtelen észrevettem egy elemlámpát az ablakban, számba vettem és úgy kezdtem volna olvasni… de valaki megszakított.

-Nicsak ki van itt… Kendall Schmidt, okosabb vagy, mint gondoltam. – hallottam az ismerős hangot magam mögül, mire összerezzentem, a lámpát megfogtam és félve megfordultam.

Millie szemszöge

H pofonjától még mindig csöngött a fülem, még mindig nem értem, hogy vághatott ilyen egyszerűen pofon. Az arcom lüktetett, ami sajgó fájdalommal párosult. Már napok óta nem láttunk szabad eget, egyre rosszabbul viseljük, éhesek vagyunk, kimerültek és fázunk. James próbálja magát tartani, de tudom, hogy, hogy érzi magát. Ezt nem lehet épelmével kibírni. Nem sokkal később az ajtó újra nyílt.

-H azt mondta csináljak veletek valamit, mert nagyon elevenek vagytok. – nevetett Jason.

-Mit akarsz tenni? – néztem riadtan, mire a két szekrény méretű férfi előkapta a kötelet és felém indult.

-Ennyire nem vagy férfi? – nézett rá James lesajnálóan. – Egy lányt bárki tud bántani. Miért kötözöd meg? Szerinted ellenkezik veled valaha? Nézz már rá, remeg a FÉLELEMTŐL. LÁTOD, MIT TESZEL VELE? – üvöltött James.

-Mi van kisfiú? Te szeretnél először összekötve lenni? – kérdezte cinikusan Jason. Na igen, az ő nevét legalább tudjuk… Majd elindult James felé, felemelte a földről egy egyszerű mozdulattal és a háta mögé vágta a kezét, szörnyű volt látni, James olyan erős, most mégis több erő van egy lajhárban mint benne, megviselték az elmúlt napok. Mikor Jason végzett és James kezei már úgy hátra voltak feszítve, hogy nem tudott csinálni semmit, engem vett célba, mire felálltam és hátra vágtam a kezeimet, nem kell nekem a felesleges procedúra, köszönöm szépen elég volt az elmúlt pár nap.

Adam szemszöge.

A szobában minden tiszta pókháló volt, nem tudom mikor járt erre bárki is. Egy óriási páncélszekrény terült el az egyik fal mellett, a másikon pedig mindenféle kard volt felakasztva. Közelebb mentem a páncélszekrényhez, és kinyitottam az ajtaját. Tele volt fegyverekkel. Mikor még kisebb voltam apám megtanított lőni az örsön, így jól ismerem a fajtáit. Kezmbe vettem egy pisztolyt és megvizsgáltam, pont ilyennel tanultam lőni. Sajnos a tár üres volt, de használni tudtam volna, viszont golyó híján lehetetlen. Pedig jól jöhetett volna még. Pár régi elem volt a szekrény egyik sarkában, amiből zsebre vágtam párat. Ki tudja… talán lesz, hogy ezen múlik az életünk. Jake talált egy kisebb hátizsákot, amin a változatosság kedvéért ült a por.

-Adam… - hozta közelebb, ráfújt, majd erősen köhögni kezdett. Kicsatolta a táskát az pedig tele volt mindenféle holmival. Elemlámpa, papírok, iránytű, kötél, fekete sapka és egy újabb tár nélküli pisztoly. Hát ezzel nem biztos, hogy túl sokra megyünk, de talán még jól jöhet. Jake a hátára vette a szerzett darabot és elindultunk volna kifelé, mikor egy hatalmas puffanást hallottunk és meghátráltunk.

Kendall szemszöge.

Megfordultam, egy fekete ruhás alakkal találtam szembe magam, mire felvontam a szemöldököm.

-Ki… vagy? – tettem fel a látszólag hülye kérdést.

-A végzeted drágám, akivel megöregszel egy szép napon. – nevetett ördögien, majd felém indult. – Elkaptalak, tudtam, hogy a kezemben leszel, csak idő kérdése volt, mikorra érsz ide.

Hátrálni kezdtem, de egy idő után az ablak megállított, amin riadtan néztem ki. H felém tartott, nincs más választásom, ha nem teszem meg, ki tudja, hogy végzem. Lenéztem az udvarra, az életem pörgött le egy másodperc alatt. Megragadtam az elemlámpát és egy hirtelen mozdulattal átugrottam a párkányon.

Esésemet egy összehordott homok kupac tompította valamennyire, viszont a kezem így is baromira fájt. Túl magasan volt az ablak, nem biztos, hogy le kellett volna ugranom. De most már mindegy, az elemlámpát felkapva a földről sántítva elindultam egy közeli fa mögé figyelni, hogy H mikor távozik a házból. Hátrálva hirtelen összeütköztem valakivel, mire nagyot nyeltem és csukott szemmel lassan megfordultam…

Adam szemszöge.

-Menjünk. – néztem rá Jakera, majd gyorsan kimentünk a szobából, viszont hirtelen megláttunk egy fekete ruhás nőt és a falhoz tapadtunk, és csak reméltük, hogy nem vesz észre minket. Mikor dühösen lerobogott a lépcsőn mi átfutottunk abba a szobába, amit Kendall vizsgált át, mikor benéztünk senkit nem találtunk.

-Udvar. – vetette fel az ötletet Jake, mire bólintottam és lementünk a lépcsőn.

 

21. rész - Nyomon...

Sziasztok drágáim!

Nem hoztam új részt, mert kórházban voltam :/ Nagyon sajnálom, ez most talán kicsit rövid lett de még mindig nem vagyok valami jó formában. Azért olvasgassatok, kommenteljetek :) Köszönöm a megértést.

 

Millie szemszöge.
Azt hiszem ez az éjszaka se telt sokkal jobban, mint az előző. Ugyanúgy fagyoskodtunk Jamessal, mint azelőtt. Ráadásul aludni se tudtunk, mert a kocsik minden percben a fejünk fölött mászkáltak. A föld alatt vagyunk, ja hogy ezt eddig nem említettem. Igen, egy pincébe vagyunk bezárva, ami a föld alatt van, és szerintem valami fasza parkolót telepítettek ide fölénk, mert egy nyugodt percünk se volt.

-Jó reggelt drágák… - jött be H persze a hülye álruhájában.

-Még mindig félsz? – nevetett James kínjában.

-Mondtam már hogy nem félek drágám, csak nem akarom hogy idióták lássanak. JASON. – kiabált H, mire megjelent a nagydarab ember az ajtóban. -  Vigyél fel fát. – adta ki a parancsot.

-Hé, halálra akarsz minket éheztetni vagy azért kaját kapunk? – kérdeztem, mert már napok óta semmit nem ettünk.

-Esetleg éhesek vagytok. – nevetett a maszkos idióta. – JASON HOZZÁL KAJÁT. – üvöltött újra, majd pár perc mólva jött a korsó víz és a száraz kenyér.

-Lekötelezel. – nézett James gúnyosan „Jasonre.”

Kendall szemszöge.

Nem hiszem el, hogy már több mint egy órája itt vagyunk, ráadásul hárman és semmit nem találunk. Mondjuk a rendőrség se talált semmit. De én annyira reménykedtem. Végső elkeseredésemben csak a padra dobtam le magam, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom. A számot nem ismerte fel a telefonom. Reméltem, hogy Millie ügyben van valami őj fejlemény így vadul dobogó szívvel nyomtam meg a „hívás fogadása” gombot.

-Hallo. – szóltam bele a készülékbe.

-Kendall! – hallottam meg az ismerős hangot a vonal másik felén, mire szívem még hevesebben kezdett verni.

-Millie? – bizonytalanodtam el. – Hol vagy? Hogy vagy? Mondj valamit…

-Ken… - kezdte, mire megszakadt a vonal.

-Millie, MILLIE. – üvöltöttem bele a készülékbe, majd gyorsan Jakehez rohantam.

James szemszöge.

Mikor Jason elment észrevettem, hogy ahogy a fáért hajolt kiesett a zsebéből a telefonja. Szerencsére ő ebből semmit nem érzett, így volt egy telefonunk, remélem pénzzel…

-Millie te tudod Kdog számát ugye?

-Persze, miért? – nézett rám érdeklődve a lány, mire kezébe nyomtam a készüléket.

-Ezt honnan? Úristen James. – nevetett. Végre.. már rég nem hallottam tőle őszinte nevetést. Gyorsan benyomta a számot, Kendall nem soká felvette, és nem beszéltek talán két másodpercet sem, mivel lépéseket hallottunk fentről. Millie egy gyors mozdulattal kinyomta majd eldobta a telefont.

Jake szemszöge.

-Jake. – ragadott ki gondolataimból Kendall. – JAKE! Millie hívott, ki tudod deríteni, honnan, vagy mi ez a szám?

-Hívott? De.. mi.. hogy… mikor… ki… mindegy, add a telefont. – hebegtem, tudtam, hogy egyszer igazán hálás leszek, amiért a kocsiban tartom a laptopomat.

A rendszer lassan futott, a percek óráknak hatottak, az órák pedig egy örökkévalóságnak. Milliet mindenki félti, még akkor is, ha tudjuk, hogy James vele van, nem számít hányan, hanem, hogy milyen körülmények között vannak, és milyen állapotban. James bár egy erős és független férfi, most mégis kiszolgáltatott állapotban van. A tudat, hogy szinte semmit nem tudunk tenni kezdett felemészteni. Szörnyű érzés, a legrosszabb ellenségemnek se kívánom, amin most keresztük megyünk.

Egy hangos csipogás miatt újra magamhoz tértem a gondolatiam sötét mélyéből.

-MEGVAN! – kiabáltam boldogan, mire Adam és Kendall odafutottak hozzám. – Washington Square 455. Tudjátok hol van? – néztem szét kérdőn.

-Életembe nem hallottam róla. – rázta a fejét Adam és tanácstalanul állt az információk előtt.

-Éééén… mikor kicsi voltam.. – gondolkozott Kendall, mi pedig reménykedve néztünk rá. – igen, mamám tanyája mellett van a tér, tisztán emlékszek a nevére. Jake, kulcsot. – adta ki az utasítást, én pedig kcisit félve átnyújtottam neki a tárgyat. –Kocsiba.

Nem sokkal később már Kendall nyomta tövig a gázt és a külváros felé tartottunk. Nem nagyon kellett inspirálni, ahhoz, hogy gyorsan hajtson.

James szemszöge.                                                                          

Lépéseket hallottunk, a készülék nagyot csattanva a földre vágódott, Millie pedig az ajtó nyikorgására összerezzent. Néha nem tudom eldönteni, hogy a félelem miatt reszket, vagy a hideg teszi ezt vele, ami a pince zugait járja át.

-Nocsak, nocsak, édes kis Millie, mi ez a kétségbeesett tekintet? – nevetett H. – Jason lenn hagyta a telefonját, sajnálatos dolog, de csak remélni tudom, hogy nem nyúltatok hozzá.

H közelebb lépett a telefonhoz, és meglátta, hogy a dobástól megrepedt annak a képernyője.

-Teee. – jött egyre közelebb hozzám, mire felvont szemöldökkel néztem rá. – Fogadjunk te telefonáltál, látom az ádáz tekinteteden, tudtam, hogy nem szabad megbíznom bennetek. – már épp emelte a kezét, hogy megüssön én pedig ösztönösen szorítottam össze a fogaimat.

-Én voltam. – szólalt meg a vékony és ijedt hang mögüllem, mire megráztam a fejem. H Millie felé indult és egy óriási pofont leadott neki. – Te büdös szuka, majd megtanulod, hogy velem nem szórakozol. – csapta be maga mögött az ajtót ingerülten, mire odafutottam az arcát fogó lányhoz.

-Hé, jól vagy? – emeltem fel a fejét, hogy rám nézzen, könnyeztek a szemei, szörnyű volt látni. – Miért tetted? – kérdeztem, majd magamhoz öleltem.

-Nem hagyom, hogy miattam bántsanak, James, már így is bajba sodortalak, nem hagyhatom. – bújt a mellkasomhoz szorosan.

-Ó te buta. – símogattam a hátát. – Nem miattad van, H miatt, ő a hülye.

Kendall szemszöge.

Tövig nyomtam a pedált, arra koncentráltam, hogy minél hamarabb találkozzunk, ott legyek mellette, végre érezzem őt.  Nem tudok másra gondolni, annyira szeretnék már vele találkozni. Amint a célhoz értünk beletapostam a fékbe, a kocsi pedig 360 fokban megfordult és óriási nyikorgással, porozva megállt a kapu előtt olyan két milliméterrel. Itt vagyunk, mindenki gyorsan kimászott a kocsiból, és átmásztunk a kerítésen.

20. rész - Keresgéljünk... vagy jobb ötlet?

Sziasztok!

Itt is van a rész :) Aki olvassa, akinek tetszik dobjon meg egy kommenttel, nem is rabolom a drága időtöket olvassatok :)

Millie szemszöge

Az egész éjszakát a hidegtől és a félelemtől remegve szenvedtem át. Mikor felébredtem, hamar rá kellett döbbennem, hogy nem álom az egész, ez a savanyú valóság. James még aludt, csodálom, hogy egyáltalán tud. Kíváncsi vagyok, vajon keres e valaki már minket, bár.. Ben biztos észrevette, hogy nem mentem haza…

Kendall szemszöge
„Nyugodjon meg, mindent megteszünk, hogy sértetlenül előkerüljön.” Egyfolytában a rendőr szavai jártak a fejemben. De hogy mondhat ilyet? Hogy mondhatja bárki is azt, hogy nyugodjak meg? Millie a legjobb, ami történt velem, szeretem őt, nem csak egy lány, ő a lelki társam, a szívem egy darabja és az életem fontos része, most pedig senki nem tudja, merre lehet. Még azt mondják, nyugodjak meg. Nem tudok csak úgy belenyugodni, sajnálom. És ha nem is akarok?

A szobában járkáltam fel-alá, egész éjszaka egy szemhunyásnyit se tudtam aludni. Nem bírom ezt a tétlenséget... tennem kell valamit. Mikor a nap már felkelt úgy döntöttem elmegyek Benhez, és szétnézek Millie dolgai között.

Logan szemszöge

Mindenki ideges, a nyomozás egy helyben topog, és nem tudunk semmit tenni. Millie és James eltűnt, a legjob barátom és az egyik legkedvesebb lány, akit ismerek. Nem, ezt még mindig nem fogtam fel. Nem tudom, egyáltalán fel lehet? Nem hiszem.

-Kendall? – néztem rémülten a fiúra, aki felkapta a dzsekijét és a kijárat felé viharzott.

-Nyugi, vigyázok magamra. – mosolyodott el. Szeme furcsán élettelen volt és egész arcán látszott a sápadtság. Na nem mintha csodálkoznék rajta, pont egyenesbe jön minden, amikor is közlik vele, hogy a barátnője eltűnt.

Kendall szemszöge
Mikor a ház elé értem, szinte ráfeküdtem a kapucsengőre. Adam nem sokkal később ajtót nyitott, majd egy bólintással jelezte, hogy menjek beljebb.

-Valami hír? – néztem rájuk reménykedve, de sajnos csak Ben fejrázását kaptam, mire egy nagy sóhaj hagyta el a számat. – Ben, szétnézhetek Millie szobájában? Hátha találok valamit, ami segíthet.

-Persze, menj nyugodtan. Keresgélj, bár már Adam is átnézett mindent, remélem, te több sikerrel jársz.

-Kösz Ben. – mondtam, majd a szoba felé indultam.

Amint beléptem, körülölelt, a már megszokott légkör, ami annyira hiányzott. A szekrény mellett lépkedve, végighúztam a kezem a dolgain. Egy nagyon furcsa érzés kapott el, majd lassan leültem az ágyra. Nem rég itt aludt... most meg senki nem tudja, hol van. Az éjjeliszekrényen egy kép volt rólunk, akaratlaunl is elmosolyodtam és a kezembe vettem. Akkor készült, mikor még nem voltunk együtt és egyik délután nálunk volt. „Kendall mosolyogj! – húzta a számat felfelé.” Az emlékeket visszaidézve egy könnycsepp gördült le az arcomon. Nem akarok belegondolni, mi történhet. Kinyitottam a fiókot, és elkezdtem keresni valamit. Képek, képek, füzetek, fehérneműk, itt nincs semmi. Már mindent átkutattam, de semmi. Nem hiszem el, hogy nem találok semmit, már több mint fél órája kutatok. Bosszúsan dőltem le az ágyra, nem hiszem el, hogy minden ennyire sikertelen. Amint a fejem a párnát érte, éreztem valami keményet.

Millie szemszöge

-Jó reggelt. – mosolyogtam Jamesre. – Jól vagy?

-Igen, persze. Neked is jó reggelt… már amennyire jó lehet. És te jól vagy?

-Hát elég éhes vagyok, de amúgy igen kösz a kérdést. – „nevettem”.

-A francba elszakadt a pólóm. – nézett le. – Úristen, a tűz… a hamu.. Millie el kell tüntetnünk. Muszáj lesz, nem szabad meglátniuk, mert még a végén tüzet se tudunk rakni és megfagyunk. Most mit csináljunk? – kapkodott James jobbra-balra nézve.

-Nézd, ott van seprű-fej. – keltem fel a farönkről. – Itt pedig itt van a pulcsim. – vetettem le a ruhadarabot. – Ezzel felkavarjuk a levegőt és a hamu maradványa nem látszik.

-Ez jó ötlet. – fogta meg James a tárgyat.

Amint végeztünk, már az ajtó kilincse lefelé nyomódott, mi pedig visszaültünk a földre.

-Jó reggelt szépségeim. – nevetett a fekete ruhás egyén, aki nem más volt, mint H. – Nicsak, nicsak. Kibírtátok az éjszakát. – nevetett. – Azt hittem még eddig se bírjátok, megleptetek, mit ne mondjak.

-Ki vagy? Mondd meg végre, fedd fel ki a fene vagy te. – rivalltam rá.

-Majd eljön annak is az ideje szívem. – nevetett a fekete gúnyás nő.

-Ismerlek, tudom, hogy ismerlek. Érted, ISMERLEK. EGYSZER RÁJÖVÖK KI VAGY… még mielőtt felfeded a személyed. – kiabált James is.

-Drágám, nagyon aranyos vagy, de soha nem jössz rá. Ja és Millie.. Kendall mostantól az enyém

Kendall szemszöge

Igen, a laptop.. az lesz az. Talán… talán találok valamit. Gyorsan bekapcsoltam és megnyitottam az üzeneteit, nem volt egy se úgy tűnik mindet kitörölte. Ezzel nem sokra mentem, így gyorsan átgörgettem a címlistát. Jake... igen JAKE talán ő tud segíteni.

Gyorsan lerohantam a lépcsőn és elmondtam Bennek, hogy hova megyek. Hozzám vágta a slussz kulcsát és mondta, hogy hívjam, mihelyt megtudok valamit. Ezt ha nem mondja is természetesnek veszem. Na mindegy. Fél óra elteltével már Jake ajtaja előtt áltam és erősen kopogtattam az ajtaján.

-Jake, JAKE JAAAAAKE NYISD KI! – kiabáltam.

-Szerbusz. Hát neked meg mi bajod? – nézett kerek szemekkel.

-Millie eltűnt. Tudsz valamit a dolgokról?

-Mi... el... hogy… ki… de… mikor? – dadogott értetlenül.

-Igen, de mondd már tudsz valamit? – kérdeztem, mire elsápadt. – JAKE! – szóltam rá.

-Jó, jó… de inkább ülj le.

-Nem ülök baszki, mondjad már mit tudsz.

-Hát van egy G nevű ember... mármint H, H-nak hívja magát és párszor megfenyegette Milliet hogy te az övé vagy és nem lehet másé, és hogy ezt még megkeserüli. – magyarázott.

-Ezt nem tudtad volna hamarabb elmondani nekem? – kiabáltam önkívületi állapotomban, majd egyre közelebb léptem Jakehez és ott tartottam, hogy nyomban lecsapom, már épp lendült a karom.

Adam szemszöge

-Kendall hova tűnt? – ültem le Bennel szembe. Már napok óta mást se csinál, csak bámul előre, egy hálóköntösbe burkolózva. Szörnyű volt így látni az embereket. De a legrosszabb nem látni bizonyos embereket volt.

-Jakehez ment. – válaszolt élettelenül.

-Francba, ha megtud valamit nagyon ideges lesz. – motyogtam magamnak és utána futottam. Annyira nem lakott messze Jake, így rohantam egy idejig az utcákat szelve és nem soká a nyitott bejárati ajtó előtt találtam magam. Semmi jót nem engedett feltételezni.

-Kendall!- szóltam rá a szőke fiúra, aki épp ütni akart, Jake pedig összerezzenve, a kezét összefonva maga előtt várta az ítéletet. – Ne tedd, Ben mondta, hogy itt vagy. Én se tudtam róla, de ismerem a húgomat. Tudom milyen önfejű. Gondolom ő nem akarta elmondani a dolgokat, nem hiszem, hogy Jake magától nem mondta el neked.

-Jó.. igaz. Jake, sajnálom… csak tudod... Millie meg ez az egész dolog.

-Persze értem, de az élet megállt bennem. – szakította közbe a fiút.

-Bocs haver. – szorította össze szemeit a szőke. – De mondd el, mit tudsz.

-Nem sokat. – rázta meg a fejét. – Csak, hogy van egy H nevű ember, aki zaklatja, már egy ideje tart, de minden csak üres fenyegetésnek tűnt, úgy tűnik egészen a napokig.

-De..de..de..de hol keressük? Mondj már valamit, mit kéne tennünk? – néztem összezavarodottan. – Bármit megteszek, csak találjam meg a húgomat.

-Hát először is meg kéne tudnunk merre ment, mielőtt a feltételezett rablás történt…

-A parkba ment el sétálni. – vágtam rá rögtön.

-Akkor mire várunk? Irány a park. – kapta fel a kocsikulcsot Kendall, mire mindketten követtük.